Indul a KESKENY ONLINE!

Átlátható nyomdai folyamatok és ügyintézés könnyen, gyorsan és bármikor a Keskeny Nyomda új webes felületén.

Részletek

Forbes Magyar 100 Gála 2021

Velünk történt 2021-ben… Különleges pillanatok a Keskeny Nyomda életéből.

Forbes gála 2021

A Forbes szerkesztősége tavaly is összeállította a 100 Legértékesebb magyar cég listáját, melyen 100%-ban magyar tulajdonú cégek szerepelnek, EBITDA mutató alapján számolt cégértékük sorrendjében.

 

Ifj. Keskeny Árpád a Forbes díjátadón 2021

A Keskeny Nyomda a 91. helyen szerepel ezen a listán.  Ennek apropójaként meghívást kaptunk a szerkesztőség által életre hívott Forbes Magyar 100 Gálára, ahol egy EXPORT különdíjat vehettünk át az EXIM Bank jóvoltából. Erős mezőnyben sikerült ezt az elismerést kivívni, ahol többek közt olyan feltételeknek is meg kellett felelni, mint például a fenntartható működés, CSR politika, nők aránya a vezetésben, munkáltatói márka erőssége és még sok egyéb.

Külön örömünkre szolgál, hogy a díjazott cégek között van több partnerünk is, akikkel már évek óta együtt dolgozunk.

Büszkék vagyunk az eddig elért eredményeinkre és a töretlen fejlődésre, mely a Keskeny Nyomdát a 100 legértékesebb magyar cég közé emelte.

Kategória:
  Blog Újdonság
ezt a bejegyzést 0 alkalommal osztották meg
 000
Ajánlatot kérek